Közönséges törvény a vétkekről és azoknak büntetésekről. Budán, 1788.

Magyarország első hatályos büntető törvénykönyvét II. József a felvilágosult abszolutizmus eszméitől vezettetve fogalmaztatta meg jogászaival, és rendeleti úton hirdette ki 1787. január 13-án német nyelven az örökös tartományokban, majd ugyanazon év április 2-án magyarul a magyar királyságban. 

Mint ismeretes, halálos ágyán az uralkodó majdnem valamennyi rendeletét visszavonta, köztük ezt a BTK-t is, mely hatályát 1790. január 28-án veszítette el. Ez a törvénykönyv tehát kevesebb mint három esztendeig szolgálta a magyar ítélkezést.
 

A kiadó utószava

 
Magyarország első hatályos büntető törvénykönyvét II. József a felvilágosult abszolutizmus eszméitől vezettetve fogalmaztatta meg jogászaival, és rendeleti úton hirdette ki 1787. január 13-án német nyelven az örökös tartományokban, majd ugyanazon év április 2-án magyarul a magyar királyságban. Mint ismeretes, halálos ágyán az uralkodó majdnem valamennyi rendeletét visszavonta, köztük ezt a BTK-t is, mely hatályát 1790. január 28-án veszítette el. Ez a törvénykönyv tehát kevesebb mint három esztendeig szolgálta a magyar ítélkezést.', '
 
Mégis megérdemli figyelmünket, noha a magyar jogtörténet, leszámítva az utóbbi két évtizedet, igen mostohán bánt vele. Az 1945 előtti magyar jogtörténeti felfogás, mely szigorúan ragaszkodott a Szent István korával kezdődő, egységes magyar jogfejlődés gondolatához, a kódexet idegen testnek tekintette, melynek sem előzményeit, sem folytatását nem látta a magyar jogalkotásban. II. József többi rendeletéhez hasonlóan erre a törvénykönyvre is úgy tekintettek, mint amellyel az uralkodó a magyar állam szuverenitását akarta rombolni, a kikényszerített visszavonást pedig a nemzeti eszme győzelmeként értékelték. A szocializmus évtizedeinek jogtörténetírása pedig, mely a rendi társadalom korszakát alapvetően a kiszolgáltatottak és az elnyomók viszonyaként értelmezte, ezt a jogi alkotást a többivel együtt csupán e viszony eszközének láttatta, ha egyáltalán említést tett róla.
 
Ma már módunk van rá, hogy mind a két előítélettől mentesen szemléljük Magyarország történetét, benne a jog fejlődését. Nem kell féltenünk a Habsburg-háztól hazánk függetlenségét, megadhatjuk a császárnak, ami a császáré, a helyén értelmezhetjük alkotását, a Büntető Törvényt.
 
Hogy ezt megtehessük, szükséges röviden áttekintenünk az előzményeket. Évtizedek óta zajlik a vita a jogtörténeti szakirodalomban arról, hogy vajon a magyarországi jogi kodifikáció nagy késéssel követte-e a nyugat-európai országokét, vagy éppen megelőzte azokat. A jelen utószó nem kínál teret arra, hogy ebben a vitában elmélyedjünk. Annyit mégis elmondhatunk, hogy Magyarországon már a középkorban is a kor színvonalának megfelelő törvényalkotás zajlott, ha úgy tetszik, Magyarország jogállamként működött. Az egységes jogkönyv megalkotása felé tett lépésnek tekinthető Hunyadi Mátyás király 1486-os, úgynevezett nagyobbik dekrétuma. A Mátyás udvarában működő jogtudósi kör neveltje volt Werbőczy István, akinek 1514-ben elkészült Tripartituma, noha, mint ismeretes, Magyarországon nem emelkedett törvényerőre, méltó társa volt a kor más törvénykönyveinek. A később Corpus Juris Hungaricinek nevezett törvénygyűjtemény első kiadása 1584-ben jelent meg, és sorra követték az újabb kiadások. Kodifikációs munka tehát zajlott Magyarországon. 
 
Az viszont igaz, hogy a büntetőjog kodifikációja tekintetében az ország lemaradt Nyugat-Európához képest. A Justinianus idején, a VI. század derekán egységes rendszerbe foglalt római jog, a Corpus Juris Civilis után az első egységes szerkezetű büntető törvénykönyvet, a Constitutio Criminalis Carolinát V. Károly császár adta ki 1532-ben. Spanyolországban 1567-ben jelent meg az első büntető kódex, ám a következő országos hatáskörű alkotásra, a dán jogkönyvre több mint száz évet kellett várni, 1683-ban látott napvilágot. Ezt követően ha nem is nagy számmal, de megjelentek büntető törvénykönyvek, Magyarországon azonban ilyen nem született. Az országban a 17. század második felétől gyakorlatilag az Alsó-Ausztria számára 1656-ban kiadott Praxis Criminalist alkalmazták, és az bekerült a Corpus Jurisba is anélkül, hogy nálunk jogerőre emelkedett volna. 
 
Az ellentmondásos állapot megszüntetésére, a magyar büntetőjog megalkotására több próbálkozás is történt, az 1712-es Országgyűlés Bencsik Mihály jogtudós vezetésével külön bizottságot is felállított a feladat elvégzésére, de eredmény nem született, maradt a Praxis Criminalis törvényi jogalap nélkül, valamint a Corpus Jurisból levezethető ítélkezési gyakorlat.
 
II. József, a felvilágosult uralkodó alapvetően meg kívánta változtatni a fennálló állapotokat, országait a törvény és a rend otthonává kívánta formálni. Mint ismeretes, reformjaihoz meg sem próbálta megnyerni a magyar nemességet, a legfontosabb döntéseket maga kívánta meghozni. Gyökeresen átszervezte a bírói szervezetet, egyetemi végzettséghez kötötte a bírói hivatás gyakorlását, rendszeressé tette az ítélkezést.
 
Ezt követően került sor a büntető törvénykönyv megalkotására. Ebben II. József eltörölte a halálbüntetést, és kimondta, hogy jogsértést csak törvény állapíthat meg, a jogszokásnak ebben nincs szerepe. Fontos elvként rögzítette az uralkodó, hogy büntetést is csak törvény állapíthat meg, és azt a bíró, ha meggyőződött a vádlott bűnösségéről, köteles kiszabni, noha a büntetés mértékét illetően a törvényben megszabott keretek között megőrzi mérlegelési jogát.
 
A kódex a korával teljesen szinkronban lévő alkotás volt. Magyarországon mégis ellenérzés fogadta. Ebben az ügyben is bebizonyosodott, hogy az erőszakos jobbítás, az érintettek meggyőzése nélkül végrehajtott reform nem képes betölteni hivatását. József császár halálos ágyán ezt a törvénykönyvet is visszavonta, és 1790 januárjában visszaállt az 1780-as állapot.
 
A kódex mégsem maradt hatástalan. Az igazságszolgáltatás reformján dolgozó, vagy annak hatására pozícióba kerülő jogászok tovább vitték annak szellemiségét. Ilyenformán ez a törvénykönyv is hozzájárult Magyarország szellemi-társadalmi megújulásához, előkészítője lett annak a csodálatos korszaknak, amelynek végére az addig elmaradott Magyarország csatlakozott Európa fejlett népeihez 
Hasonmás kiadás, Budapest, 2009.
Egészbőr kötésben, 195x130 mm, 144 oldal.