Történelem

Az ember olykor meglepődik, milyen sokakkal közös szenvedélye a térképek böngészése. Pedig nincs mit csodálkozni ezen. A térkép olyan, mint a mesebeli varázsszőnyeg, elrepít a világ bármely pontjára, gondolatban teljesíti a kívánságot: hipp-hopp, ott legyek, ahol akarok.
 

Persze tudjuk, hogy a térkép elsődlegesen nem erre való, hanem hogy egy területről információkat szolgáltasson. A hegy- és vízrajzról, a településekről és utakról, a közigazgatási beosztásról, az ott lakó népek különféle dolgairól, a földtani viszonyokról, a növénytakaróról és még ezernyi másról. De mindezek tetejébe szépségét, műalkotás-jellegét hiba volna alábecsülni. A jó térkép valójában három funkciót tölt be: térinformatikai adatokat közöl, esztétikai élményt nyújt és gondolati kalandozásokhoz ad támpontokat.

 

Közóhajnak teszek eleget, amikor mint a páduai fegyverszüneti bizottságnak egyedüli magyar tagja e fegyverszünet leírását a hiteles okmányok magyar fordításával együtt a nyilvánosságnak adom át.

 

Ez a fegyverszünet, mely Diaz-féle fegyverszünet néven ismeretes, volt befejező aktusa a háborúnak, s ez vetett véget az ellenségeskedésnek Ausztria-Magyarország valamennyi2 frontrészén.

Szinte hihetetlen, mégis igaz: a 19. század egyik legnagyobb hatású művészének, Liszt Ferencnek A cigányokról és a cigány zenéről Magyarországon című könyve az első francia (Des Bohémiens et de leur musique en Hongrie, Párizs, 1859), majd az azt követő magyar nyelvű kiadás (Pest, 1861) után egészen a jelen kötet megjelenéséig, közel másfél évszázadon át nem látott napvilágot újból magyarul. Amiből következik, hogy a mű bírálóinak többsége úgy mondott – többnyire elmarasztaló – ítéletet róla, hogy az meg sem fordult a kezén.

Részlet az először 1705-ben megjelent, Török áfium néven is ismert műből:

 

"Szántson, vessen, boronáljon, arasson és sok dolgot vigyen véghez a gazda ember, ha élni akar cselédestül. Nam Dii laboribus omnia vendunt. Azaz: mert az istenek mindent munka és fáradtság után adnak. Hát mennyivel inkább minékünk, kik veszedelemben vagyunk, az egész lelkünknek applicatióját, minden testünknek fáradságát fordítanunk kell a mi veszélyünknek elhárítására; mert egyébiránt kinek szántsunk, vessünk, arassunk, kinek neveljük édes magzatinkat, ha securitásunkra most gondot nem viselünk; majd a pogányé lesz a miénk, és csak öt esztendőt vagy kettőt sem ígérhetünk magunknak, ha nem provideálunk. De ismét itt nekem mondhatja valaki: jó volna a hadakozás, ha kívánt successust*, remélhetnénk magunknak: de azt sokszor próbáltuk magunkban, soha nem nyertünk véle, mindenkor markunkban szakadt.